Kifelé a gödörből

Az elmúlt két hetet itthon betegeskedve, illetve kórházban töltöttük, azért nem jelentkeztem.

2 hete hétfőn Adél megint úgy jött haza este az oviból, hogy beteg volt, megint láz és torokfájás. Így egész héten itthon volt, vasárnapra nagyjából meg is gyógyult, némi hurutos köhögés maradt neki vissza.

Múlt héten hétfőn végre mehetett újra oviba, a köhögés már az első közösségben töltött nap után kicsit rosszabbodott, de nem tűnt vészesnek. A biztonság kedvéért megegyeztünk az óvónőkkel és az ovis doktornővel, hogy a héten nem fog úszni, nem engedjük a vízbe. Közben Ákos is elkapta a betegséget, eddig megúszott mindent, amit Adél hazahozott, ezúttal már nem bírta a szervezete. Kedd éjjel sajnos kruppos rohama lett, kicsit fulladt, úgyhogy be kellett vonulnunk a Bethesda kórházba megfigyelésre. Adélra éjjel tesóm vigyázott, szerda reggel pedig Zoli vitte el oviba, és este is náluk aludt. Mi Ákossal szerdán is bent maradtunk még a kórházban, csütörtökön délután engedtek haza.

Közben csütörtök délelőtt telefonáltak az oviból (én még a kórházban voltam Ákossal), hogy Adél lázas, vigyük haza, elég ramatyul van. Anikó érte ment, hazafelé már hányt egyet, aztán délután tovább lázasodott, és néhány óránként hányt, de nem folyamatosan. Felhívtam a gyerekorvost, azt mondta itassam, és adjak neki probiotikumot. Éjjel már eléggé ramatyul nézett ki Adél, így kihívtam az ügyeletet, akik péntek hajnal 3 körül értek hozzánk. Azt mondták itassam tovább, kicsit ki van száradva, de nem vészes, ha nem javul, mutassam meg reggel dokinak. Hát nem javult, péntek délután már nagyon elesett volt Adél, a láza makacsul magas maradt, és már szakadatlanul köhögött, fájlalta a hátát. Ekkor, már nagyon rosszat sejtve, elvittem a gyerekorvosi rendelőbe, ahol péntek este 6-kor a doktornő az első hallgatásra diagnosztizálta a tüdőgyulladást, és azonnal beutalt a kórházba. Úgyhogy otthon újrapakoltam az előző napról még ott maradt kórházi csomagot, és ismét bevonultunk a Bethesdába, ezúttal Adéllal.

Kiderült, hogy kiterjedt tüdőgyulladása van, jobb oldalon, a laborleletei is nagyon rosszak lettek, úgyhogy rögtön elkezdték neki adagolni a vénás antibiotikumot. Mivel nem javult, ezért szombaton egy másikat is elkezdett kapni szájon át, a biztonság kedvéért. Szerencsére bakteriális fertőzésről volt szó, ebből alakult ki a gyulladás, egy vírusos tüdőgyuszi esetén azt hiszem jobban aggódtam volna. Minden nap lelkiismeretesen hallgatták az orvosok, ez alapján úgy tűnt, nem igazán javul az állapota, ezért mára, szerdára kontroll labort és röntgent rendeltek. Ezeken azonban kiderült, hogy a gyulladás szépen begyógyult, ami még zörög, az a váladék, ami szakad fel, minden értéke szinte visszaállt a normális tartományba. Engem ez teljesen váratlanul ért, de nagyon örültem, mikor délben jött a kis dokink, hogy mehetünk ma haza!

A kórházzal egyébként nagyjából elégedett voltam. Adél egy 5 ágyas kórteremben volt, amiben volt 3 rácsos ágy, és 2 nagy ágy, nagyobb gyerekeknek (illetve ha üresek, akkor a bent alvó anyukáknak). Az első 3 napon két anyátlan kislánnyal volt Adél, akikkel nemigen törődtek gondoskodó szülők, és nem jelentettek annyira jó társaságot, de különösebben rosszat sem. Tegnap aztán őket hazaengedték, és jött egy tinilány, Roxy, meg egy 2 éves kisfiú, Ákos, neki nagyon aranyos, hozzám hasonló anyukája volt, velük már jó volt együtt lenni. Roxy és Ákos anyukája sokat foglalkoztak Adéllal, amikor nem tudtam ott lenni, ez azért megnyugtató volt. A nővérek nagyon kedvesek voltak, a többségük igyekezett nagyon odafigyelni a gyerekekre, főleg azokra, akiknél nem volt szülő. Adélra is igyekeztek sokszor ránézni, mikor nem voltam ott. A kaja is ehető volt, a legnagyobb gond a kosz volt, mert a takarítást finoman szólva nem vitték túlzásba. Ahol Ákossal voltam, a csecsemőosztályon, ott sokkal jobban figyeltek a tisztaságra, mint itt a gyerekosztályon.

Ezt az egy hét kórházat a nagyszülők, tesóm és Zoliék segítségével sikerült átvészelni, nélkülük nem ment volna, ezúton is köszi még egyszer mindenkinek (Laci sajnos pont nem volt itthon ebben a 2 hétben)! Persze rengeteget szaladgáltam, igyekeztem ott lenni Adéllal, amennyit lehet, de így is voltak órák/éjszakák, amikor egyedül volt. Meg kell mondanom, nagyon intelligensen, szépen, ügyesen viselte a kórházat, csinálta amit kértek tőle, egyedül a vérvételeknél sírt, máskor egyáltalán nem. Beszédes volt, türelmes, amennyire elvárható egy 3 évestől, sőt még azon túl is, igazán büszke vagyok rá!!

Most egy kicsit regenerálódunk mindannyian, egyelőre mindkét gyerek köhög, nyögik a betegségek utóhatásait, de remélem ez már a kiút a gödörből, elfáradtunk....