Ákos születése

A kiírt napon, május 15-én itthon voltunk, lévén szombat és rossz idő, meg különben is, az utóbbi hetekben már sehová sem mentünk a várakozás miatt. Délelőtt 11 körül, főzés közben kezdtem érezni némi keményedéseket, de ez még ugye semmit nem jelent, ha más jel nincs. Délután 2 és 3 között kezdett komolyabban fájdogálni a derekam és a hasam, ezt már lehetett szülési fájdalmaknak értelmezni. El is kezdtem bőszen kapkodni a homeós bogyókat, hátha beindítják a rendszeresebb fájásokat. Közben persze csináltuk a dolgunkat itthon, és reménykedtünk, hogy ebből szülés lesz ma. Ezek a nagyjából 10 perces fájdogálások egyre erősebbek lettek a délután folyamán, de nem igazán sűrűsödtek. Este fél 6 körül lementünk Pully-be a játszótérre, én is mentem persze, egy kis mozgás nem árt ilyenkor, nem akartam egy napig kínlódni megint, mint Adéllal. A játszótéren aztán hipp-hopp 5 perces fájásaim lettem, ez már egyértelmű volt. Úgyhogy 7 körül hazamentünk, gyorsan megvacsoráztunk, aztán elvittük Adélt Melindáékhoz aludni, és fél 9 körülre megérkeztünk a kórházba.

A kórházban egy szülésznő fogadott bennünket, megállapította hogy a méhszáj 3-4 cm-re van nyitva, úgyhogy maradunk, szülni fogunk, szuper. Kaptunk egy ágyat, átöltöztem, kértem edá-t, megkaptam, és vártunk. A szülésznőnkről közben kiderült, hogy ő olyan bába, aki otthonszüléseket kísér, csak zsúfolt napokon, amikor tele van a szülészet, bejön segíteni. Közölte, hogy ő egyedül dolgozik, ha nincs gond, orvost nem is fogunk látni végig, ő csinál mindent, jó. 11 körülre nagyjából megvolt a 10 cm tágulás, a szülésznő mondta, hogy próbáljak meg nyomni, ami olyan hihetetlen volt, hogy már itt tartunk, és talán éjfél előtt meglesz Ákos. Nos, sajnos nem lett. Megpróbáltam nyomni, semmi eredmény, Ákos maradt a helyén.

És innen kezdődött a szülés kellemetlenebbik része. Kiderült, hogy Ákos feje nincs beékelődve, sőt, az arca a köldököm felé néz, és nem a hátam irányába, ami nem igazi probléma, de kellemetlenebb neki, mert ez így nem a legoptimálisabb fejtartás a kitoláskor. Nosza, fordítsuk meg a babát. Engem először térdeplő pozícióba rendeztek, majd amikor már nem bírtam tovább, hanyatt fektettek, és fel kellett tennem a lábaimat egy óriási kockára. Ez állítólag segít a babáknak, hogy a fenti esetben megforduljanak, Ákosnak nem segített. Én meg közben eléggé kínlódtam, mert eddigre már oxitocynt is kaptam, mert a fájások nem voltak elég rendszeresek és erősek. Az eda viszont valamiért nem hatott a szülés előrehaladtával, úgyhogy pont a végén lévő, jó erős fájásokat kezdtem érezni, és mit mondjak, nem viseltem jól. Minden elismerésem továbbra is annak, aki eda nélkül szül... :-) Közben a szülésznőnk fél 12 tájban hazament, a váltás is megérkezett egy férfi szülész, Michel képében, ő kísért aztán végig bennünket. Sőt, egy doktornő is előkerült, és a végén velünk is volt a kitoláskor, mivel nem haladtak annyira simán a dolgok.

Ezt a megfordítós-oxitocynos dolgot hajnali 2-ig játszottuk, addigra kellőképpen kifáradt mindenki, a baba is, mi is, a méhem is. Látszott, hogy olyan nagy előrehaladás ebből nem lesz, úgyhogy kimondták a bűvös szót: próbáljunk még egy sor nyomást, ha nem megy, sajnos császár. Nekem már mindegy volt, csak ne fájjon tovább, úgyhogy nekiálltunk. És valahogy sikerült, Ákos elindult. Kicsit nehezen jött, úgyhogy előkaptak egy fogót, hogy azzal segítsenek. Mikor megláttuk Lacival, hogy is néz ki egy ilyen fogó, kellően megijedtünk, és végül nem volt rá szükség, a 4. nyomásra megszületett Ákos, május 16-án hajnali 2.21-kor.

Azonnal felsírt, és rögtön, ahogy volt, a hasamra tették. Ez katartikus élmény volt, ahogy feküdt rajtam, és átöleltem, és néztük, és lassan átmelegedett és megnyugodot. Egyáltalán nem tűnt nagynak, úgyhogy jól meglepődtünk, amikor végül közölték hogy 3800 g. Sokáig rajtam hagyták, főként azért, mert egy ideig tanakodtak a méhlepény felett, amiről kiderült, hogy egy darabja bennem maradt, úgyhogy engem végül el kellett vinniük a műtőbe egy kis méhtisztításra. Addig Laci volt Ákossal, a mellkasára fektették, és betakargatták őket, hogy ismerkedjenek. A fél órás kis műtétem után én az őrzőbe kerültem, oda utánam jöttek, és onnan kerültem fel később, már délelőtt, az osztályra.



Ez volt a történetünk, összességében kb 12 óra alatt lezajlott a szülés, ami feleannyi idő, ameddig Adéllal tartott. Ismét jó élményekkel távoztunk, mindenki nagyon kedves volt, profi hozzáállással. A kórházról is írok még, egy másik bejegyzést.

Adél jól viselte a Melindáéknál alvást. Szerencsére minden optimálisan jött ki, este tudtuk elvinni pont vacsora után, lefekvés előtt. Csengével együtt megfürödtek, Melinda a saját hálószobájukba fektette le aludni. Éjszaka egyszer ébredt fel, kereste először Lacit, aztán engem, de Melinda elmondta neki mindkétszer, hogy a kórházban vagyunk, és szerencsére sírás nélkül visszaaludt. Reggel szépen reggelizett, aztán végülis tök jól eljátszottak Csengével, még kiment velük Adél a játszótérre, és ott is ebédelt. Késő délután ment érte Laci, de a végén már nem is emlegetett bennünket. Azóta is emlegeti, hogy mikor megyünk Bencéékhez ismét. :-)