Az alap az egész napos alkudozás. Bármit mondok, Adél az ellenkezőjét akarja csinálni/enni/inni, stb. Pl együnk müzlit, nem, én kalácsot kérek. Menjünk pisilni ebbe a wc-be (aki nem tudná, nálunk kettő van), nem, ő a másikba akar (vagy esetleg bilibe). Mossunk kezet ezzel a szappannal, nem, ő a másikkal akar, nem a macival akar aludni hanem a kutyussal, ez a ruha nem jó, nem három kekszet kér hanem többet, stb., stb. Persze sok mindent ki tudok küszöbölni azzal, hogy eleve felajánlom a választás lehetőségét, de ha sietünk, nincs rá lehetőség, stb, akkor gyakran megy a variálás, percekig vitatkozunk hogy mi legyen. Néha még önmagát is megcáfolja, mást választ végül, mint amiért ment a hiszti. Aztán ha mégis valami olyasmit kell csinálnia, amihez éppen nincs kedve (ez elég gyakori mostanában), akkor nekiáll sírni, sikoltozni, csapkodni, stb. Ha fáradt/éhes/beteg, akkor ugye súlyosbodik a helyzet.
Ma pl elmentünk az orvosi rendelőbe, mert Adél 2 napja náthás és köhög, mára pedig a szeme is bepirosodott, úgyhogy oviba tegnap óta nem ment. Ma már inkább elvittem, hogy megnézzék, nincs-e kötőhártya gyulladása, és így Ákoska is megkapta végre az elmaradt pneumo oltását. Szóval ebéd után doktornő, eleve fáradtan indultunk ugye, mert alvásidőben van a rendelés, plusz korán keltünk, de mindegy, menni kell. Direkt hamarabb mentünk oda, hátha elsők leszünk, nem jött be, már 2-en voltak előttünk 40 perccel a rendelés kezdés előtt, sebaj, szép, napos, enyhe az idő, kint maradtunk a rendelő előtt várakozni. Van ott egy nagy lejtős feljáró a babakocsik számára, Adél nekiállt ott motorozni. Egy ideig alkudoztam vele, hogy hogyan motorozhat, mert a rámpa végén mindig kigurult az útra, ahol jönnek az autók, és mivel szűk, nem jól belátható utcáról van szó, ez elég veszélyes volt. Egy ideig (kb 3 lecsúszásig) csinálta amit mondtam, aztán nekiállt az úton motorozni, de persze úgy, hogy közben vigyorogva nézett engem ("anya látod, azt csinálom ami tilos"). Ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy kétszer szólok, harmadjára cselekszem, most is így tettem, harmadjára elvettem a motort, és betettem a kocsiba, mivel a kérésnek nulla foganatja volt. Erre Adél elkezdte püfölni az autót, és levetette magát a földre (!), ott ordított. Jó, próbáltam a lelkére beszélni, hogy menjünk, üljünk le, olvasom a meséskönyvet amit hoztunk (ő választotta ki otthon), semmi foganatja, erre ott hagytam a földön, hogy akkor fetrengjen, bementem. Eddig működött, hogy ilyen esetben, mivel nincs közönség, abbahagyta a hisztit, és jött utánam, na most nem.
Egy idő után kimentem megnézni, mi a helyzet, hát azt látom, hogy a földön széttaposott kekszdarabokat eszi, amit ki tudja kicsoda leejtett és otthagyott!!! Nem kicsit lettem ideges, jól összevesztem vele, és kézen fogtam, hogy bevigyem a váróba. Megint a földre vetette magát, megint ott hagytam, egy ideig feküdt a rendelő ajtajában (!), aztán feltűnt neki, hogy ott útban van annak, aki be akar jönni, úgyhogy felállt. Ezután elkezdődött a szaladgálás és sikítozás bent a rendelőben, fetrengés a pelenkázóasztalok alatt, stb. Nagy nehezen rávettem egy kis éneklésre, meg felültettem Ákos mellé a pelenkázóra (addigra már ő is sírdogált a kendőben, vele is foglalkozni kellett), ott játszottunk mondókásat, de megmondom a tutit, leizzadtam százszor, mire sorra kerültünk. És akkor még nem mondtam a hisztit hazafelé, hogy ő nem akar aludni, játszani akar, menjünk játszótérre, uzsonnázzunk előbb, és még sorolhatnám (persze 3 perc alatt elaludt, ahogy hajlandó volt abbahagyni a sírást, és letenni a fejét a párnára).
Másfél órát vártunk összesen, két extra fáradt gyerekkel ez nem kis kihívás volt. Szerencsére Adél nem nagyon beteg, ha éjszaka sem lesz rosszabbul, én elküldöm holnap oviba, mert nem bírok vele itthon. Tényleg próbálkozom, de a fenti példa elég jól mutatja, milyenek sokszor a napjaink, és az én türelmem ehhez bevallom kevés. A legrosszabb, hogy úgy érzem, nincs fegyelmezési eszközöm. A kiabálás nem használ, a gyereket nem ütöm (úgysem használna az sem), a meggyőzés sem mindig hat. Ha leguggolok és türelmesen magyarázok, még az a legjobb, bár néha az sem működik, vagy mert Adél süket erre, vagy mert az én agyam durrant már el, főleg a nap végéhez közeledve. A figyelem elterelés is jó néha (gyere Adélkám, olvassunk mesét pl), bár ez általában azt eredményezi, hogy újraindul az alkudozás... :-) Nem tudom a fiúk is ennyire hisztisek-e, de - ahogy hallom -, sok kislány hasonlóan keményen nyomja így 3 év tájékán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése